Magyar-Sonic-Fanok

1. - Előkészületek

 

- Hé,Nóri,gyere már! - kiáltja egyik legjobb barátnőm,Niki. - Mindjárt kezdődik az évzáró,nekünk meg énekelni kell...!

- Megyek...mindjárt kész... - nyugodtan rajzolgatok egy kitört ablak mellett.

- Egy rajz miatt elkésnél?

- Jobban érdekel,mint az,hogy odaérek-e vagy sem...

- Engem se izgat igazán... - vonja meg vállát.

- Jól van,kész. - büszkén felemelem a rajzomat,majd megszemlélem. - Ronda...

Niki karon ragad és elkezd ráncigálni,én pedig hevesen ellenkezem.

- Tudok a magam lábán is menni!Engedj már el!

- Siessünk!

Sikeresen elkéstünk,igaz senki se vette észre.Mi vagyunk a legnagyobbak,ezért hátul állunk.Nagy szerencse...

Miután elénekeltük az összes dalt,amit kellett,fellélegezve léptünk le a dobogóról.

- Végre... - sóhajtom.

- Jah.Még szerencse,hogy jövőre már nem kell járnunk... - néz rám mosolyogva Anita,másik barátnőm.

Visszamosolygok rá,majd mindannyian elindulunk vissza a termünkbe,az osztályfőnökünk biztos fog még valamit mondani.

- Ez az év nem volt valami kitűnő... - kezdi a tanár.

Most jön a monológ... - gondolom magamban,majd előszedek a táskából cerkát és papírt és rajzolni kezdek.A tanár úgy se veszi észre...

- Dudás Nóra..

A padtársam megbököd,hogy menjek ki,magamtól úgyse vettem volna észre,hogy rólam van szó.Felállok,majd kisétálok a bizimért,hogy átvegyem.

A bizonyítványosztás után végre hazamehettünk.

- Sziasztok!Jó nyaralást! - köszönget mindenki egymástól,s megújult lélekkel belevág a vakációba.

Nincs messze az isi a házunktól,ezért hamar hazaérek.Azaz mielőtt betoppantam volna a lakásunkba,sétáltam egyet a közeli parkban.Minden csöndes és nyugodt,nem úgy,mint általában.Csak pár deszkás suhan el mellettem,de úgy érzem,mintha egy másik világban lennének.Valahogy teljesen megváltozott a környék...mintha egy erdő előtt állnék,és nem egy kis parkban...

Arra eszmélek fel,hogy egy autó rámdudál.Iszonyúan megijedtem,rögtön el is ugrok előle.De hogy kerültem én ide?Előbb még ott,a padoknál álltam...

Gondolok egyet,és elindulok haza.Mára elég a furcsaságokból...

Otthon leülök rajzolni,szokásom szerint.Észre se veszem,hogy elszállt az idő.Arra eszméltem fel,hogy anyám felkapcsolja a villanyt.

- Megvakulsz ebben a sötétben. - szögezi le,majd megy tovább,megnézni,hogy a bátyám mit csinál.

Elrakom a rajzcuccaimat,már eléggé zsibbadt is a kezem.Később leültem a gép elé,s záróráig ott is maradtam.

Álmosan zuhantam az ágyba,s szinte rögtön el is aludtam.

…

Csönd és nyugalom van.Pont,mint minden este.Már eléggé unom ezt a néptelenséget.Ideje ismét útra kelni...

Igen.

Nem maradhatok örökre egy fa tetején...

Leugrom a fáról,és elindulok az orrom után.Ez a legjobb módszer;legalább a szerencsére bízhatom magam.Márha valaki a szerencséjére bízza az életét...nekem már úgyis mindegy.

Egy ideig sétálok a nagy csöndben egy óriási réten,majd beérek egy erdőbe.Érdekes módon itt minden hallgat.

Igen furcsa... - gondolom magamban. - ...jártam már pár erdőben,de azért bennük volt valami élet...

Egyre gyanúsabb ez a dolog,ennek nem lesz jó a vége.

Hirtelen valami megrázza a földet.Majdnem elesek,ez eléggé váratlaul ért.Elindulok abba az irányba,amerre sejtem.Bár lehet,hogy nem ez a legjobb ötlet...

Ismét megreng a föld.Megszaporázom lépteimet,és egyre többször kémlelek körbe.Mi a fene lehet ez?

Egyszer csak szembe találom magam...egy robottal.Még sose láttam ilyet.De biztos nem azért jött,hogy felszabadítsa a jókat...Megjelenik mellette egy alak...őt se láttam még.Hamarosan egy kék fénycsóva is feltűnik itt.Őt viszont már ismerem.Nemrég találkoztam vele,bár akkor egy rózsaszín sün is mellette volt...mindegy.Egy ideig csak nézem a hadakozást,majd az az ember megszólal:

- Add fel,Sonic...!

- Lesheted,Eggman!

Mostmár azt is tudom,hogy hívják ezt az alakot.Eggman...

Sonic egyik támadása alkalmával elég közel kerül hozzám,és természetesen a robot elbénázta az ütést,így pár fa „célbavesz” engem.Szerencsére ki tudtam kerülni,de így pont középre kerülök.Észre is vesz mindenki,balszerencsémre.Én épp a porolgatással vagyok elfoglalva,mikor a robot tervet változtat:engem tűz ki célpontnak.Az első támadását még el is hárítom,de a másodikat már nem;nekicsapódom egy fának,és elsötétül körülöttem a világ.

…

Érdekeset álmodtam...igaz teljesen valóságosnak tűnt...

Mivel szünet van,nem kell felkelnem hajnalban.Micsoda megkönnyebbülés!

Mikor felültem,majdnem elordítottam magamat;az egész testem sajgott,főleg a fejem,pedig nem is csináltam semmit.Hacsak az énekléstől beteg nem lettem...

Miről nem tudok,amit én csináltam?

2. - A parkban

 

Remek.

Szinte megmoccanni se tudok,és gőzöm sincs,miért.De legalább el tudok vánszorogni az asztalomhoz...

Mikor végre odaülök az asztalhoz,eszembejut ismét az álmom.

Gyorsan lerajzolom,mielőtt még elfelejtem... - gondolom magamban,és neki is állok. - Ki is voltam én?Nem ember,az biztos...és azt is tudom,hogy Sonicékkal volt kapcsolatos.

Egy ideig így elmélekedem a rajz közben,majd rápillantok a művemre.Alig figyeltem,hogy mit és hogy csinálok,de...mintha ez a kép élne.Bár lehet,hogy megint csak halucinálok a fájdalomtól,de mégis...

Óvatosan megfogom a papírt,és berakom jegyzettömböm belsejébe.Nem akarom,hogy ez a lap elvesszen...

Miután jól eldugtam ezt a lapot,tovább rajzolgatok.Megint elragadtak a gondolatok...

Ez nem csak egy álom volt.Biztos vagyok benne...igaz szoktam érezni,ha történik velem valami,de ez most más. - kitörik a ceruza hegye – Remek...most kotorhatok elő egy másikat.

Megunom az elmélkedést,kapom magam,és kimegyek sétálni.

Kellemes az idő,talán egy kicsit túl meleg is.Nem szeretem a meleget.Annyira...meleg.Mindegy.

Elég sokan vannak kint,szinte nagy a nyüzsgés.Mindenhol deszkások és biciklizők...a rohangáló gyerekekről nem is beszélve.Sokkal jobb a néma csöndben lenni...akkor legalább nem tudok senkinek se nekimenni.Bár,ki tudja.

Nagyon fura...mintha megváltoztam volna.Eddig szerettem,ha jó az idő...most inkább a hidegre vágyom.Hát,ezt nyár elején elég nehéz megvalósítani...leülök egy padra,és az eget kezdem nézni.A felhőket,a madarakat,a repülőket...

- - -

-Izé,Amy...talán nem kéne annyi...

-Legalább ettől biztos magához tér...

-Vagy belefullad...

Kinyitom a szemem,kezdek magamhoz térni...mikor a nyakamba legalább 5 liter jéghideg víz zuttyan.

-Áááh,ez meg ki volt?!

-Bocs,csak azt hittem...

-Látod,mondtam én,hogy nem kell annyi víz.

Kicsit mérgesen körülnézek.Körülöttem Knuckles,Amy,Sonic és egy róka áll.Próbálok felállni,de a lábamba belehasít a fájdalom.Hirtelen eszembe jut,mi történt este...

-Aú! - visszafekszek,a lábamat kezdem mozgatni. - Mi történt?

-Hát... - szólal meg Sonic. - ...miután Eggman robotja ahhoz a fához csapott,elájultál.Aztán kiiktattam a robotot,ez a hely volt a legközelebb,ide hoztalak.

Ismét körülkémlelek,eddig nem is figyeltem,hol is vagyok.Ha az emlékezetem nem csal,a Master Emeraldnál...

-Jól kiütött...Kayashi? - néz rám Knuckles.

-Igen,úgy hívnak.

-Megvizsgáltalak ezzel a géppel – lóbálja meg kezében a róka egy műszert. - ,és nem történt semmi komolyabb dolog veled.

-Az jó,legalább tudom,hogy nem kell itt feküdnöm sokáig.Tényleg,téged még nem is ismerlek.

-Tails vagyok. - mondja kicsit zavartan.

Én csak bólintok neki,majd felnézek az égre.Kellett ez nekem...?Hát...talán.Mindenesetre valami ilyesmi miatt indultam el még este...mostmár mindegy.Legalább nem fogok unatkozni...azaz remélem.Mert azt egyedül is tudok.

-Miért voltál ott? - kérdezi Sonic kis idő után.

-Jó kérdés... - nézek rá. - ...leginkább azért,mert kalandra vágytam...

-Hát most megkaptad... - vigyorodik el.

-Az biztos. - lenézek a földre.Most boldognak kéne lennem?Mert egyáltalán nem vagyok az.Igaz mikor vagy én boldog...

Ismét felnézek az égboltra.Egy felhő sincs az égen,és ez most elég idegesítő.Még azt sem tudom nézni...

-Mi hamarosan indulunk. - jelenti ki Amy,majd rám néz. - Jól vagy?

-Talán. - vonom meg vállam. - Mihez képest...

A délután kezd sötétedni,a színek is lágyulnak.Nem tudom,az estét vagy a délutánt szeressem jobban?Jó kérdés.Éjszaka végülis csendesebb minden,és senki sem zavar,délután még mindenki ébren van általában.

Miközben ezen gondolkodom,kezdek elálmosodni.Egy ideig még ellenállok az álmosságnak,majd szép lassan elszenderülök.

- - -

Hoppá.Azt hiszem,elaludtam.De fura...

Ilyen se volt még,hogy a parkban aludjak el.

Felállok,elindulok hazafelé.Hány óra is lehet?Remélem nem maradtam sokáig itt...talán még magyarázkodnom is kéne,hogy mit maradtam annyit kint.

Lassan lépdelek,de valami miatt mintha még mindig belenyilalna a lábamba a fájdalom,mikor lépek egyet.

Most jut eszembe,megint Sonicékról álmodtam!Ez is fura.

Megint lesz valami,amin gondolkodhatok...